A logisztika és az ipar szereplői számára a következő évek legnagyobb kérdése nemcsak az, hogy lesz-e gazdasági növekedés Magyarországon. Sokkal inkább az: milyen áron, milyen energiaellátási háttérrel, milyen beruházási forrásokból és milyen állami mozgástér mellett indulhat újra a felzárkózás. Többek között erről szólt a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 20. Konferenciáján tartott makrogazdasági kerekasztal-beszélgetés.
A gazdasági előrejelzésekről szóló, Gosztonyi Zsolt moderálásával felállt kerekasztal a konferencia egyik legfontosabb alapkérdését boncolgatta: milyen pályára állhat Magyarország a következő kormányzati ciklusban, és ebből mit érzékelnek majd a vállalatok? A logisztikai, beszerzési és supply chain vezetők számára ez nem elméleti ügy. Az infláció, az energiaár, a forint árfolyama, az uniós források sorsa, a beruházási környezet és az infrastruktúra állapota közvetlenül jelenik meg a raktárak, fuvarozási láncok, gyártóüzemek és beruházási döntések mindennapjaiban.
A beszélgetés egyik visszatérő gondolata az volt, hogy Magyarország problémái nem írhatók le egyetlen mutatóval. A GDP-növekedés önmagában kevés, ha közben a termelékenység nem javul, a beruházások elmaradnak, az oktatás és az egészségügy állapota romlik, az infrastruktúra pedig egyre nagyobb felújítási igényt hordoz. A vállalati szektor szempontjából mindez azt jelenti, hogy a versenyképesség ma már nemcsak bér-, adó- vagy árfolyamkérdés, hanem sokkal inkább rendszerkérdés: lesz-e elegendő energia, munkaerő, tudás, út, vasút, digitális és fizikai infrastruktúra ahhoz, hogy a cégek valóban hatékonyabban működhessenek.
A növekedés jelei még nem jelentenek tartós fordulatot
Jobbágy Sándor, a Concorde Csoport vezető makrogazdasági elemzője szerint az első negyedéves növekedési adatok biztatóbbak voltak a korábbi időszak stagnálásánál, de még korai lenne tartós fordulatról beszélni. A magyar gazdaság az elmúlt években lényegében nagyon gyenge növekedési környezetben működött, ezért minden kedvezőbb adat érzékenyen hat a várakozásokra. A kérdés azonban az, hogy a növekedés mögött van-e valódi beruházási, termelékenységi és exportteljesítmény, vagy inkább átmeneti korrekcióról van szó.
A makrogazdasági pályát több kockázat is befolyásolja. Az egyik legfontosabb az energiaárak alakulása. A Közel-Keleten, különösen a Hormuzi-szoros környezetében jelentkező geopolitikai feszültségek gyorsan megjelenhetnek a nemzetközi olajárban, onnan pedig késleltetve, de a hazai fogyasztói és vállalati árakban is. Ez különösen fontos azoknak az ágazatoknak, amelyek energia- és szállításigényesek. A csomagolóipar, a logisztika, az élelmiszeripar és a kereskedelem egyszerre érzékeny az energiaárra, az üzemanyagköltségre és a fogyasztói keresletre.
Az inflációval kapcsolatban a beszélgetésben elhangzott: a kedvezőbb havi adatok önmagukban nem jelentenek megnyugtató helyzetet. A várakozások szerint az év vége felé ismét inkább a 4 százalék körüli inflációs környezet lehet jellemző. Ez azért különösen lényeges, mert a vállalatoknak nemcsak a jelenlegi árakkal kell számolniuk, hanem azzal is, hogy milyen költségpályára szerződnek, mennyire tudnak előre kalkulálni, és milyen finanszírozási feltételek mellett indíthatnak beruházásokat.
A logisztikai szektor szempontjából az infláció nem csupán fogyasztói árindex. Benne van a bérekben, az üzemanyagban, az ingatlanüzemeltetésben, az automatizálási beruházások megtérülésében és a szolgáltatási díjak újratárgyalásában is. Egy olyan piacon, ahol a megrendelők sokszor olcsóbb, gyorsabb és rugalmasabb megoldásokat várnak, a költségek kiszámíthatatlansága közvetlenül rontja a vállalatok mozgásterét.
Euró: cél vagy következmény?
A beszélgetés egyik hangsúlyos pontja az euró bevezetésének kérdése volt. A résztvevők nem vitatták, hogy a közös európai valuta stabilitást és kiszámíthatóságot adhatna a gazdaság szereplőinek. A vállalatok, különösen az importáló, exportáló vagy euróban szerződő cégek számára az árfolyamkockázat csökkenése kézzelfogható előny lenne. A kérdés inkább az, hogy az euró bevezetése önmagában megoldja-e a magyar gazdaság mélyebb problémáit.
Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem egyetemi docense szerint a pénznem önmagában nem határozza meg egy ország fejlettségét. A térség példái azt mutatják, hogy saját valutával is lehet jelentős felzárkózást elérni, és euróval is lehet tartósan szerényebb növekedési pályán maradni. A meghatározó tényezők inkább a tudás, a technológia, a humántőke, az intézmények minősége és az infrastruktúra állapota.
Az euró bevezetéséhez ugyanakkor a maastrichti kritériumokat teljesíteni kell. Ezek között szerepel az infláció, az árfolyam-stabilitás, az államháztartási hiány, az államadósság és a hosszú kamatszint kérdése is. Ez fiskális fegyelmet kíván. Ha az államadósságot a jelenlegi szintről érdemben csökkenteni kell, az szigorú költségvetési politikát jelenthet: kevesebb állami költést, visszafogottabb fejlesztéseket, szűkebb mozgásteret.
Itt jelenik meg a magyar gazdaság egyik alapdilemmája. Az országban egyszerre lenne szükség költségvetési fegyelemre és nagyon jelentős fejlesztésekre. Vasútra, utakra, energetikára, oktatásra, egészségügyre, víziközmű-hálózatra, digitális rendszerekre, ipari és logisztikai infrastruktúrára. Ha a költségvetés elsődleges célja az euró gyors bevezetéséhez szükséges mutatók teljesítése, akkor kevesebb tér marad a beruházásokra. Ha viszont a fejlesztések kapnak elsőbbséget, akkor az euró bevezetésének időpontja tolódhat.
A kerekasztal egyik fontos üzenete éppen az volt, hogy egészségesebb lehet egy növekedésre és felzárkózásra alapozott euróbevezetés, mint egy olyan gyors pénzügyi alkalmazkodás, amely közben nem oldja meg a gazdaság szerkezeti problémáit. Másképp fogalmazva: nem az a legfontosabb kérdés, hogy mikor lesz euró, hanem az, hogy milyen állapotban lépne be az ország az eurózónába.
A rezsikérdés vállalati tanulsága: rossz ösztönzők, rossz célzás
A beszélgetés elején a rezsicsökkentés is szóba került, elsősorban nem napi politikai, hanem gazdaságszerkezeti szempontból. A felvetés lényege az volt, hogy az általános, minden fogyasztóra egyformán kiterjedő támogatások torzíthatják az ösztönzőket, miközben nem feltétlenül azokhoz jutnak el a legerősebben, akik valóban rászorulnak.
A példaként említett probléma különösen érzékletes: a földgázzal vagy villannyal fűtő háztartások nagyobb mértékben részesültek a rendszer előnyeiből, míg azok a szegényebb térségekben élő családok, amelyek fával vagy vegyes tüzeléssel fűtenek, ebből kevésbé profitáltak. A beszélgetésben elhangzott megközelítés szerint a támogatásoknak célzottabbnak, szociálisan igazságosabbnak és gazdaságilag racionálisabbnak kellene lenniük.
(Fotó: Ghibli)
A vállalatok számára ennek tágabb tanulsága van. Egy gazdaságban nemcsak az számít, hogy az állam mennyit költ, hanem az is, hogy mire és milyen ösztönzőkkel. Ha az árakat tartósan eltérítjük a valós költségektől, akkor a fogyasztói és beruházási döntések is torzulnak. Energiahatékonysági beruházások maradhatnak el, korszerűtlen rendszerek maradhatnak életben, miközben a költségvetés egyre nagyobb terhet visel.
Energia: a versenyképesség egyik legkeményebb korlátja
Holoda Attila energetikai szakértő, az Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója szerint Magyarország energiahelyzete a következő évek egyik legkritikusabb gazdasági kérdése lesz. A beszélgetésben több ponton is világossá vált: a villamosenergia-igény növekedése, az iparpolitikai döntések, az akkumulátoripari és más energiaigényes beruházások, valamint a régi erőművi kapacitások kifutása egyszerre növeli a rendszer kockázatait.
Paks II. eredetileg Paks I. kiváltásának logikájára épült. A kerekasztalon elhangzott értékelés szerint azonban mára nem pusztán kiváltásról van szó, hanem arról, hogy a meglévő blokkokra is tartósan szükség lehet. Ennek oka az, hogy a várható villamosenergia-igény jelentősen nőhet, miközben nem látszik biztosan, mikor állhatnak termelésbe az új blokkok.
Paks I. üzemidő-hosszabbítása sem egyszerű adminisztratív döntés. Nem arról van szó, hogy egy hatóság ráüt egy pecsétet egy dokumentumra. A blokkokat fel kell készíteni, át kell alakítani, fel kell újítani, ami időszakos kiesésekkel járhat. Egy-egy blokk hosszabb időre kikerülhet a rendszerből, ez pedig ellátásbiztonsági és árkockázatot is jelent.
Közben a napenergia látványosan nőtt Magyarországon. A beszélgetésben elhangzott, hogy a beépített naperőművi kapacitás már több ezer megawattos nagyságrendű, de az időjárásfüggő termelés önmagában nem képes stabil alaperőművi kapacitást kiváltani. A rendelkezésre állás korlátai, a hálózati szűk keresztmetszetek, a tárolási kapacitások hiánya és az európai energiapiac szélsőséges ármozgásai egyaránt nehezítik a tervezést.
A vállalatok számára mindez nagyon gyakorlati kérdés. A logisztikai központok, hűtőraktárak, csomagolóüzemek, automatizált rendszerek és gyártósorok egyre villamosenergia-igényesebbek. A zöldátállás, az elektromos járműflották, az automatizált raktári technológiák és az adatvezérelt működés mind növelik az áram szerepét. Aki ma telephelyet fejleszt, annak nemcsak munkaerőben és közlekedési kapcsolatban kell gondolkodnia, hanem hálózati kapacitásban, energiaszerződésben, saját termelésben, tárolásban és rugalmasságban is.
Geotermia: lehetőség, amelyhez kockázatkezelés kellene
Az energetikai blokk egyik érdekes pontja a geotermikus energia volt. Magyarország adottságai kedvezőek, de a hasznosítás messze nem használja ki a lehetőségeket. Holoda Attila szerint a hazai geotermikus források elsősorban fűtési célra lennének alkalmasak, nem villamosenergia-termelésre. A jellemző hőmérsékleti tartomány sok esetben kevés az áramtermeléshez, de bőven elég lehet közintézmények, lakóterületek, fürdők, kertészeti rendszerek vagy ipari hőigények részleges ellátásához.
A probléma azonban nemcsak technológiai, hanem pénzügyi is. A mélyfúrás drága és kockázatos. A találati valószínűség nem garantált, a sikertelen fúrás költségeit pedig különösen a kisebb önkormányzatok nem tudják vállalni. Ezért a geotermikus projektek elterjedéséhez olyan állami vagy pénzügyi kockázatmegosztásra lenne szükség, amely nem bünteti kezelhetetlenül azokat, akik belevágnak, de nem járnak sikerrel.
A másik fontos kérdés a visszasajtolás. A geotermikus víz csak akkor tekinthető valóban fenntartható módon használt erőforrásnak, ha a kitermelt vizet megfelelő módon visszajuttatják a rendszerbe. A beszélgetésben elhangzott kritika szerint a mezőgazdasági és gyógyászati hasznosítás sokáig úgy működött, mintha a készletek korlátlanok lennének. Ez a szemlélet a jövőben nem tartható.
A geotermia a csomagolóipar és logisztika számára közvetetten lehet fontos. Ipari parkok, városi logisztikai központok, élelmiszeripari háttérüzemek, hűtés-fűtési rendszerek vagy telephelyi energiahatékonysági programok esetében a helyi hőforrások hasznosítása csökkentheti a földgázfüggést. Ehhez azonban nem elég a jó adottság: beruházási biztonság, szabályozási kiszámíthatóság és megfelelő projekt-előkészítés is kell.
Uniós források: gyors segítség vagy elvesztegetett esély?
A beszélgetésben külön blokkot kaptak az uniós források. Jobbágy Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyetlen „EU-pénzről” beszélünk, hanem különböző típusú forrásokról, eltérő szabályokkal, célokkal és határidőkkel. Az agrárforrások esetében nem merült fel olyan mértékű blokkolás, mint más területeken. A nagy kérdés a kohéziós források és a helyreállítási alap, vagyis az RRF pénzeinek sorsa.
A kohéziós források tárgyalása elhúzódhat, de ezeknél kisebb a közvetlen jogvesztés veszélye. Az RRF esetében viszont a határidő sokkal szorosabb. A beszélgetésben elhangzott, hogy az augusztus végi jogvesztő határidő miatt nagyon gyors megállapodásra lenne szükség. A tét több milliárd euró támogatás és kedvezményes hitellehetőség, amely megfelelő felhasználás esetén gyorsan érezhető impulzust adhatna a gazdaságnak.
A vállalati szektor számára az uniós források jelentősége nem pusztán az, hogy az állam több pénzt költhet. Ha ezek az összegek valóban infrastruktúrára, energiahatékonyságra, közlekedésre, digitalizációra, oktatásra és termelékenységjavító beruházásokra mennek, akkor közvetve a cégek működési környezetét is javítják. Egy korszerűbb vasúti rendszer, jobb úthálózat, stabilabb energiaellátás vagy hatékonyabb közintézményi működés mind csökkentheti a vállalatok költségeit.
Ugyanakkor a források felhasználása legalább olyan fontos, mint a megszerzésük. A beszélgetésben többször visszatért az a gondolat, hogy Magyarországon nemcsak pénzhiány van, hanem hatékonysági és irányítási probléma is. Ha a források nem termelékenységet, tudást és infrastruktúrát javító beruházásokra mennek, akkor a rövid távú gazdasági élénkítés után nem marad tartós versenyképességi előny.
A valódi felzárkózás kulcsa: humántőke és infrastruktúra
Dr. Pogátsa Zoltán szerint Magyarország egyik legnagyobb elmaradása a humántőke és az infrastruktúra területén halmozódott fel. Az oktatás, az egészségügy, a közlekedési hálózat, az alsórendű utak állapota, a vasút, a víziközmű-rendszer és az állami szolgáltatások minősége mind olyan tényezők, amelyek hosszú távon meghatározzák a gazdaság teljesítményét.
A termelékenység kérdése különösen fontos. A bérek felzárkózása önmagában nem tartható fenn, ha mögötte nincs magasabb hozzáadott érték, jobb szervezettség, korszerűbb technológia és képzettebb munkaerő. A vállalatok egy része ezt már a saját működésében is érzékeli: nem elég több embert felvenni, hatékonyabban kell dolgozni; nem elég raktárterületet bővíteni, adatvezérelt és automatizált rendszerekre van szükség; nem elég olcsóbban fuvarozni, ellenállóbb és átláthatóbb ellátási láncokat kell építeni.
A logisztika ebben a gazdasági átalakulásban nem kiszolgáló háttérterület, hanem versenyképességi tényező. Ha a vállalat gyorsan, pontosan, energiahatékonyan és költségkontroll mellett képes mozgatni az árut, akkor előnybe kerül. Ha viszont az infrastruktúra gyenge, az energia drága vagy kiszámíthatatlan, a munkaerőhiány tartós, a finanszírozás pedig költséges, akkor a legjobb vállalati stratégia is korlátokba ütközik.
A következő évek kérdése: fegyelem vagy fejlesztés?
A kerekasztal egyik legerősebb következtetése az volt, hogy Magyarország előtt nem egyszerű választás áll. A költségvetési fegyelemre szükség van, különösen akkor, ha az ország az euróbevezetés felé kíván mozdulni. Ugyanakkor a fejlesztések halogatása tovább növeli az amortizációs hátrányt. Ha nem történik beruházás az energetikában, az infrastruktúrában, az oktatásban és az egészségügyben, akkor a növekedés rövid távon ugyan javulhat, de a felzárkózás alapjai gyengék maradnak.
A vállalatok számára ezért a következő időszak legfontosabb kérdése a kiszámíthatóság lesz. Milyen inflációs pályával lehet számolni? Milyen árfolyamkörnyezet várható? Lesznek-e uniós forrásból finanszírozott fejlesztések? Hogyan alakul az energiaellátás és a hálózati kapacitás? Milyen közlekedési infrastruktúrára építhetnek a logisztikai szolgáltatók? Lesz-e elegendő képzett munkaerő?
A válaszok ma még nem egyértelműek. A beszélgetés alapján azonban annyi biztosan látszik: a magyar gazdaság nem úszhatja meg a szerkezeti kérdéseket. Az olcsó energia, az alacsony bér és az időnként érkező állami vagy uniós forrás már nem elegendő fejlődési modell. A következő években az döntheti el a pályát, hogy az ország képes-e a rövid távú költségvetési és politikai kényszerek mellett hosszú távú termelékenységi beruházásokba kezdeni.
(Fotó: Ghibli)
A logisztika, a csomagolóipar és az ipari beszállítói láncok szereplői ezt a saját működésükben nagyon hamar megérzik majd. Mert a makrogazdaság végső soron nem a statisztikai táblázatokban dől el, hanem a telephelyeken, a fuvarszerződésekben, az energiaszámlákban, a beruházási döntésekben és abban, hogy egy cég mer-e hosszú távra tervezni Magyarországon.
Sándor Ildikó | Fotók: Ghibli
Transpack Tudástár: makropálya a logisztikában – A makropálya a gazdasági környezet várható irányát jelenti, amelyet az infláció, energiaár, árfolyam, euróbevezetés, uniós források, költségvetési mozgástér, infrastruktúra és humántőke állapota határoz meg; a logisztikai, csomagolóipari és ipari beruházások kockázatát, költségét és időzítését alapvetően befolyásolja.
